Pontosabban űrszonda, mert a Hold körül keringne. Két, egyenként 12 egységes CubeSatot 180 kilométeres kötéllel kötnének össze.

A NASA kutatói azt remélik, hogy ilyen módon a két Hold-műhold egyike a felszín közvetlen közelébe merészkedve tüzetesen megvizsgálhatná a Hold felszínén száznál is több helyen megfigyelhető, különös, világos árnyalatú erezetre emlékeztető alakzatokat. Az erezetek úgy néznek ki, mintha valamilyen erő szétfújta volna az ősi eredetű port a Hold felszínén. Annyit már sikerült megállapítani, hogy bár a Holdnak nincs általános mágneses tere, az erezetek környezetében különös módon, erős mágneses tér mérhető.

Rejtélyes erezetek a Hold felszínén. (Kép: NASA)

Az erezeteket az 1970-es évek vége óta ismerik, keletkezésükre azonban mindeddig nincs egyértelmű magyarázat. A legtöbb szakember által elfogadott elmélet szerint a kimutatott mágneses tér eltéríti a napszéllel és más kozmikus forrásokból érkező, elektromosan töltött részecskéket, ezért megvédi a felszínt azok folyamatos bombázásától, így ősi, erodálatlan állapotában őrzi meg a felszínt borító anyagot. Az okfejtés elfogadható, egyetlen problémája, hogy nem magyarázza meg a lokális mágneses terek eredetét, forrását.

Az alakzatokat azonban nehéz közelről megvizsgálni, mert a felszín közvetlen közelében keringő űrszonda pályáját erőteljesen módosítják a Hold gravitációs terének egyenetlenségei (elsősorban a felszín alatti tömegkoncentrációk, az úgynevezett masconok), így a szonda könnyen egy kráter mélyén végezheti. Az apró műholdak ráadásul nem tudnak elég üzemanyagot magukkal vinni ahhoz, hogy az anomáliák okozta pályaváltozásokat korrigálva megmaradjanak az alacsony keringési pályán. Kiutat jelenthet egy új terv, a BOLAS (Bi-sat Observations of the Lunar Atmosphere above Swirls), vagyis az erezetek fölötti holdi légkört két műholddal vizsgáló küldetés. A két, kötéllel egymáshoz erősített kis műhold közül az egyik 190 km magasan keringne a Hold felszíne fölött, a másik viszont 10 km-re megközelítené a felszínt.

A két CubeSat közös tömegközéppontja Kepler-pályán kering a Hold körül (sárga, szaggatott ív), miközben a gravitációs tér gradiense (az árapályerő) függőleges irányban eltávolítja egymástól a két műholdat, így az egyik kellően közel kerülhet a felszínhez. (Kép: NASA)

A terv szerint a két műholdat együtt állítanák Hold körüli pályára, majd a tömegközéppontjuk későbbi pályájának megfelelő pálya elérése után távolítanák el őket egymástól, annyira, hogy a kötél megfeszüljön. (Ezután már az árapályerők feszesen tartanák a kötelet.) A gravitációs anomáliák hatása annál erősebb, minél közelebb kering a műhold a Hold felszínéhez. Ebben az esetben ezt a hatást a távolabb keringő társ kiegyenlíti, vagyis az alsó műhold úgy tudja 10 km-re megközelíteni a felszínt, hogy a rá ható gravitációs anomáliák csak akkorák, mintha 100 km magasan (a közös tömegközéppont magasságában) keringne. Ily módon a páros akár egy évig is keringhetne a Hold körül. A projektet kigondoló kutatók, a NASA Goddard Űrközpont munkatársai szerint a BOLAS nemcsak a holdi erezeteket és a környezetükben lévő mágneses teret tanulmányozhatná, hanem a Hold hidrogénciklusát is, amelynek során a mikrometeoritokból és a napszélből hidrogén rakódik le a Hold felszínére, a felszín pedig időnként kipöfögi az űrbe az összegyűlt gázt.