A Kepler-űrtávcső adatai alapján azonosították az első olyan kőzetbolygót, melynek mérete majdnem akkora, mint a Földé. A Kepler-78b mindössze 8,5 óra alatt kerüli meg csillagát, így bioszféra hordozására biztosan nem alkalmas.

Nagy szenzációnak számított, amikor egy másik csillagrendszerből származó égitest belépett a Naprendszerbe. Az Oumuamua névre keresztelt objektumról heves viták folytak, nehéz volt eldönteni, hogy aszteroidának vagy inkább üstökösnek számít-e. Volt azonban egy érdekes felvetés, miszerint az objektum egy idegen civilizáció űrhajója, vagy annak roncsa lehet. Bár ezt sokan elvetették, és a vizsgálatok is cáfolták, két kutató továbbra is kitart a sci-fibe illő elmélet mellett.

A két kutató - Shmuel Bialy és Avi Loeb, mindketten a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics munkatársai - úgy véli, az égitestet több olyan különös tulajdonság jellemzi, ami miatt újra elő kellene venni az űrhajó-teóriát.

A kutatók szerint az Oumuamua akkor kezdett igazán különösen viselkedni, amikor a Napot elhagyta, úgy tűnt, mintha szabályszerűen felgyorsított volna. A legtöbb szakértő ezt a jelenséget annak tulajdonítja, hogy az égitesten lévő anyagot a napsugárzás felhevítette, és amikor az elpárolgott, egyfajta hajtóműként funkcionálva lökést adott az üstökösnek.

Bialy és Loeb ugyanakkor vitatja ezt, mivel szerintük ebben az esetben a 400 méter hosszú, szivar alakú objektumnak plusz forgómozgást kellett volna végeznie, ami nem történt meg. Ehelyett azt gyanítják, hogy az égitest inkább egy napvitorlás űrhajóként funkcionálhatott, és a meghajtás a napsugárzás nyomásával magyarázható.

Ha valóban a fénynyomás volt a gyorsító erő, az Oumuamua egy korábban nem ismert keskeny csillagközi matéria, amely vagy természetes körülmények között jött létre vagy egy idegen faj kezeinek munkája -  írták a kiadott közleményben.

A napvitorlás gondolatával már Stephen Hawking is foglalkozott, aki a Breakthrough Starshot projekt keretében próbálta elképzelését a gyakorlatba ültetni.

Amennyiben tényleg űrhajóról lenne szó, kérdés, hogy szándékosan küldték-e a mi rendszerünkbe vagy csak véletlenül sodródott felénk. Nem kizárható, hogy már csak roncsként vetődött ide, egy nagyon távoli, 16 000 fényévre található csillagrendszerből. Mivel az Oumuamua már nagyon messze jár, nem lehet tanulmányozni, így pontos mibenlétét nagy valószínűséggel örök homály fogja fedni.

Az ESA Venus Express űrszondája által a bolygó felhőzetének mozgásáról gyűjtött részletes adatok alapján úgy tűnik, hogy a Vénusz légkörében a küldetés elmúlt hat éve során folyamatosan nőtt az átlagos szélsebesség.

Antropogén, azaz az ember által végzett tevékenység hatása az űrbéli időjárásra, ami visszahathat a földi körülményekre. Azonban erről az ember sokszor nem akar tudomást venni. Egy új, a Space Science Reviews folyóiratban megjelenő tanulmány arról ad számot, hogy az emberi tevékenység befolyásolhatja a Földünket körülölelő teret. Egy példa erre: az ember által keltett rádiósugárzás egy buborékot alkot a Föld körül, amely megvédi a Földet a „gyilkos elektronoktól.”

Mik is ezek a gyilkos elektronok? A tanulmány egyik szerzője, Phil Erickson, az MIT Haystack Obszervatórium munkatársa így ír erről: 

Van Allen az 1950-es és 60-as években felfedezte, hogy a Földet kettős sugárzási öv veszi körül, a kettő között „rés” található. Nos, a mi kutatási területünk a külső sugárzási övre koncentrál. Megállapítható, hogy ez az öv olyan elektronokat tartalmaz, melyek energiája eléri vagy meghaladja az egymillió elektronvoltot. Ezeket az elektronokat nevezzük „gyilkos elektronoknak”, mert megkárosíthatják, tönkretehetik az űreszközöket. Erős geomágneses viharok alkalmával a külső öv szélessége megnő, ezáltal „tömörsége” meggyengül, így a gyilkos elektronoknak sikerül a Földet megközelíteni.

A NASA ennek kutatására a Van Allen-műholdakat állította munkába. Az adatok azt jelezték, hogy valami megállítja ezeket a „gyilkosokat”, mielőtt túl közel érnének a veszélyes zónához. Erickson mondja: A gyilkos elektronok behatolása a külső övbe pontosan ott áll meg, ahol az emberek által kibocsátott erős VLF (nagyon alacsony frekvenciás) rádiósugarak elérték a külső övet. Ezek a VLF sugárzások alkalmasak a tengeralattjárókkal való összeköttetésekre, mivel behatolnak a tengervízbe is, de felfelé is terjednek. A Föld mágneses erővonalai mentén haladva egy VLF „buborékot” képeznek, mely buborék szélessége kb. a Föld sugarának 2,8-szerese. Éppen ezen a helyen állnak meg az ultrarelativisztikus elektronok.

Tehát a VLF rádiósugárzás kitisztítja a teret a gyilkos elektronoktól egy hullám–részecske girorezonancia következtében. Lényegében ez a frekvencia éppen alkalmas arra, hogy a veszélyes részecskéket úgy szórja szét a földi légkörben, hogy azok energiája biztonságosan elnyelődjön – mondja Erickson.

A kutatócsoport megjegyzi, hogy a VLF adóállomások már az űrkorszak előtt is működtek, így lehetséges, hogy eredeti, érintetlen állapotában a vizsgált öveket senki sem figyelhette meg. Más antropogén hatások is befolyásolják az űridőjárást, pl. magaslégköri nukleáris tesztek, vagy a Föld mágneses csóvájában képződött üregek, melyek vegyi kísérletekben kiszabaduló anyagok révén keletkeztek.